Több mint 210 kedvezmény a Vienna Carddal mindössze 18,50 euróért
A hangulatos tradicionális kávéházakon és az apró presszókon kívül Bécsben ismernek még kávézó-éttermet, kávézó-cukrászdát, valamint a kávéház kombinációját kocsmával, könyvesbolttal, bárral, zenés lokállal, kabarészínpaddal stb. Napjainkban pedig vannak arra is törekvések, hogy a kávézónak is a gyorséttermi kultúrára jellemző jelleget adjanak. Lényegében azonban a kávéház megmarad továbbra is oázisnak a hétköznapokban, egy olyan helynek, ahol meghúzódhatunk, ahol találkozhatunk, ahol átadhatjuk magunkat a ráérés élvezetének. A bécsi kávéház régi – és ugyanakkor fiatal...
1873-ban nyílt meg „Bécs legelegánsabb kávézója“. Azóta már intézménnyé vált ez a körúti kávéház és a város lakói épp úgy kedvelik, mint az idegenből érkezők. Vendégei közt volt Sigmund Freud, Marlene Dietrich, Romy Schneider, Burt Lancaster, Hillary Clinton és Paul McCartney. Nagy borkínálat, kétnyelvű étlap, vasárnaponként nyitva, Schanigarten, kert vagy terasz, élőzene
Dr.-Karl-Lueger-Ring 4
1010 Wien
www.landtmann.at
vakvezető kutya beléphet
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.
Az 1879-ben alapított körúti kávézó klasszikus, ugyanakkor aktuális: a finom konyha és az élőzene élteti a hagyományokat, az internet lehetőség és az almásrétes szeminárium a mai kor igényeit szolgálja.
Vasárnaponként is nyitva, Schanigarten, kert vagy terasz, élőzene, nagy borkínálat
Schottenring 19
1010 Wien
www.cafe-schottenring.at
1794 óta létezik itt kávézó. A biedermeier korban a művészek kedvenc találkahelye volt. Szemközt az Albertina grafikai gyűjteményével, közel a Hofburg múzeumaihoz, az Opera mellett ez a nagymúltú kávéház máig is összekapcsolja a kávé és a kultúra élvezetét.
Nagy borkínálat, kétnyelvű étlap, vasárnaponként nyitva, Schanigarten, kert vagy terasz, élőzene
Albertinaplatz 2
1010 Wien
www.cafe-mozart.at
Herrengasse/Strauchgasse
1010 Wien
www.cafecentral-wien.at
vakvezető kutya beléphet
120 cm széles és 77 cm mély, ajtó 89 cm széles.
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.
Side entrance: 3 steps, mobile ramp available, single swinging door, wheelchair-accessible restroom accessible via elevator.
Kohlmarkt 14
1010 Wien
www.demel.at
vakvezető kutya beléphet
115 cm széles , ajtó 75 cm széles.
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.
Dorotheergasse 6
1010 Wien
www.hawelka.at
Hofburg, Innerer Burghof
1010 Wien
www.cafe-hofburg.at
vakvezető kutya beléphet
db mozgáskorlátozott parkolóhely.
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.
Main entrance: with 1 step (height 6 cm), single swinging door, second door leaf opens to a total width of 130 cm, side entrance above Sisi Museum: no steps.
Operngasse 7
1010 Wien
www.cafemuseum.at
Philharmonikerstraße 4
1010 Wien
www.sacher.com
Kärntner Ring 17
1010 Wien
www.cafe-schwarzenberg.at
Argentinierstraße 49
1040 Wien
www.cafegoldegg.at
Gumpendorfer Straße 11
1060 Wien
www.cafesperl.at
Linke Wienzeile 22
1060 Wien
www.cafedrechsler.at
Museumsplatz 1
1070 Wien
www.cafe-leopold.at
Josefstädter Straße 66
1080 Wien
www.cafehummel.at
Währinger Straße 68
1090 Wien
www.cafeweimar.at
vakvezető kutya beléphet
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.
Access to all non-smoking rooms: no steps, 2 parking spaces for visitors with special needs (Prechtlgasse.
Schloss Schönbrunn, Kavalierstrakt 52
1130 Wien
www.cafe-residenz.at
vakvezető kutya beléphet
2 db mozgáskorlátozott parkolóhely.
rokkant WC akadálymentesített hozzáféréssel.