Hundertwasser portréja Egon Schieleről
© 2020 Namida AG, Glarus, Schweiz

Hundertwasser és Schiele találkozása

„Az egyenes vonal az emberiség bukását okozza. A csigavonal az élet és a halál jelképe,” állította Friedensreich Hundertwasser (1928-2000), akinek az idén lesz halálának 20-ik évfordulója. A bécsi szecesszióból ihletődő művészetét az organikus formák és a pazar színek jellemzik. Bécsben született, és 1948-ban a scéna kívülállójaként kezdte meg pályafutását,. A Képzőművészeti Akadémián az akkor 20 éves fiatalember összesen három hónapig bírta ki. Önálló tanulmányai során sokkal szívesebben tájékozódott a bécsi modernizmus művészete alapján. A következő években első sorban Egon Schiele (1890-1918) vált számára az egyik központi hivatkozási ponttá. Hundertwassert velencei és újzélandi otthonában és műtermeiben élete végéig az általa annyira tisztelt művész kollega festményeinek és rajzainak reprodukciói vették körül.

A párbeszédes formában elrendezett, kereken 170 kiállítási tárgyat bemutató Hundertwasser - Schiele. Imagine Tomorrow című tárlaton a Leopold Múzeum a két mester művészeti és szellemi rokonságát szándékszik hangsúlyozni, két olyan művészét, akiknek soha nem volt alkalmuk személyesen találkozni egymással, akiket ennek ellenére nagyon sok minden köt össze.

Szellemi nevelőapa

Hundertwasser 1951-ből származó, Szeretem Schielet című költői szövege kifejezi a kötődés intenzitását: „Gyakran álmodom piros virágokról, éppúgy, mint Schiele, az apám, és madarakról, repülő halakról, és bársonyos, smaragdzöld kertekről, és emberekről, akik sírva lépkednek a piros-sárga és a tengerkék felszínen."

Öko-úttörő

Hundertwasser nem csak művész volt, hanem környezetvédő látnok is: napjainkban egyre inkább figyelembe veszik, amit a városi környezet számára szükségesnek tartott: zöld homlokzatokat, és több természeti területet a városban. 1976/77-ben "Regentag" nevű lakóhajóján klímabarát módon elvitorlázott Velencéből Új-Zélandra. És természetbarát szűrőrendszert fejlesztett ki a vécékhez. A bécsi Hundertwasser-ház, és az ahhoz közel található Kunst Haus Wien részletesen foglalkozik Friedensreich Hundertwasser munkásságával.

Hundertwasser - Schiele. Imagine Tomorrow

2020.02.21.–2021.01.10.

Megjegyzés: A jelenlegi helyzet miatt kérjük, vegye figyelembe, hogy az egyes intézmények nyitvatartási ideje megváltozhatott. Kérjük, tájékozódjon a múzeumok felkeresése előtt.

Leopold Múzeum

Museumsplatz 1 , 1070 Wien
  • Vienna City Card

  • Nyitva tartás

    • H., 10:00 - 18:00
    • Sze., 10:00 - 18:00
    • Cs., 10:00 - 21:00
    • P., 10:00 - 18:00
    • Szo., 10:00 - 18:00
    • V., 10:00 - 18:00
    • Nyitva: júniustól augusztusig minden nap, closed on Dec 24, Dec 31: 10-17, Jan 1: 10-18
  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes (Duplaszárnyas csapóajtó )
    • Parkolók Főbejárat
      • 4 Mozgáskorlátozott parkolóhelyek léteznek
    • Van lift
      • 89 cm széles és 210 cm mély , Ajtó 90 cm széles
    • További információk
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Megjegyzések

      Main entrance, access to all exhibition rooms and restaurant/café: no steps.

      4 parking spaces for visitors with disabilities in the MuseumsQuartier area.

      6 free parking spaces for visitors with special needs on the premises (access: Burggasse / Volkstheater) with proper identification and 4 parking spaces for visitors with special needs in the parking garage (basement level 2 next to elevator, access: main entrance Museumsplatz).

hozzáadom az útitervemhez

Hundertwasser-ház

Kegelgasse 37-39, 1030 Wien
hozzáadom az útitervemhez

Kunst Haus Bécs Hundertwasser Múzeum

Untere Weißgerberstraße 13 , 1030 Wien
  • Vienna City Card

  • Nyitva tartás

    • H., 10:00 - 18:00
    • K., 10:00 - 18:00
    • Sze., 10:00 - 18:00
    • Cs., 10:00 - 18:00
    • P., 10:00 - 18:00
    • Szo., 10:00 - 18:00
    • V., 10:00 - 18:00
    • ünnepnapokon, 10:00 - 18:00
  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes (Csapóajtó )
    • Van lift
      • 250 cm széles és 120 cm mély , Ajtó 200 cm széles
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Megjegyzések

      Main entrance and access to the restaurant / café: no steps, , floors are uneven, elevator.

hozzáadom az útitervemhez
Teilen, bewerten und Feedback
Értékelje a cikket
Ajánlja ezt a cikket

Az így * jelölt mezők kitöltése kötelező.
A megadott adatokat és e-mail címeket nem tároljuk, és nem használjuk fel tovább.

...-tól
címzett
Visszajelzés a wien.info szerkesztőségének

Az így * jelölt mezők kitöltése kötelező.

Megszólítás *