Votivkirche von außen (Seitenfront)

A Votivkirche

A templomot 1879. április 24-én szentelték fel, Ferenc József Császár és Erzsébet császárné ezüstlakodalmának napján. A tervezést már 1854-ben elkezdték, alig néhány hónappal a császár elleni sikertelen merénylet után. A templomépítéshez az adománygyűjtést a császár öccse, Ferdinánd Miksa főherceg (Mexikó későbbi császára) kezdeményezte „őfelsége megmenekülése iránti hálából”. A templomépítéssel végül Heinrich von Ferstel építészt bízták meg.

A francia katedrálisok mintáját követő háromhajós újgótikus bazilika az európai historizmus legjelentősebb építményei közé tartozik. Mivel a Ringstraßen áll, a Votivkirchet Ringstraßendomnak is nevezték. A templomban, pontosabban a hajdani udvari oratóriumban egy múzeum is található. A legkiemelkedőbb kiállítási tárgy az „antwerpeni oltár”, amely e műfaj legjelentősebb fennmaradt műalkotásának számít. Építését Brüsszelben kezdték el 1460-ban, és valamivel később Antwerpenben fejezték be.

Ezen kívül a Votivkirche azért is érdekes a turisták számára, mert a templom lelkigondozói tevékenységének súlypontja a velük való törődés. És minden vasárnap 11.15 órakor több nyelven tartanak szentmisét.

Votivkirche (Fogadalmi templom) (Votivkirche)

Rooseveltplatz 8, 1090 Wien
  • Nyitva tartás

    • K. - P., 16:00 - 18:00
    • Szo., 09:00 - 13:00
    • V., 09:00 - 13:00

A múzeum nyitvatartási ideje: K-P 16-18 óráig, Szo 10-13 óráig

Kórustér

Kórustér

Csillár és orgona

Csillár és orgona

Teilen, bewerten und Feedback
Értékelje a cikket
Ajánlja ezt a cikket

Az így * jelölt mezők kitöltése kötelező.
A megadott adatokat és e-mail címeket nem tároljuk, és nem használjuk fel tovább.

...-tól
címzett
Visszajelzés a wien.info szerkesztőségének

Az így * jelölt mezők kitöltése kötelező.

Megszólítás *
Megszólítás