Ön itt van:

Császári lakosztályok

A Bécsi Hofburg 1918-ig, a Monarchia megszűnéséig a császári család lakó- és munkahelyeként szolgált. A császári lakosztályokban így bepillantást nyerhetünk Ferenc József császár és Erzsébet császárné, azaz Sisi hivatalos- és magánéletébe is. A körséta során a látogató mindösszesen 24 termet jár végig. A császári lakosztályokat a pompás, fehér márványból készült császári lépcsőn át lehet megközelíteni.

A fogadóteremben Ferenc József élete során mintegy 260 000 embert fogadott. Itt függ a császár két leghíresebb portréja. Az egyiket Franz Lembach festette, és a császárt osztrák tábornagyi díszegyenruhában ábrázolja. A második portré pedig Heinrich Waßmuth műve, aki a császárt halála előtt egy évvel festette le. A császári dolgozószobában, közvetlenül az íróasztal felett helyeztette el Ferenc József a kedvenc képét, Franz Xaver Winterhalter művét, amely feleségét, a befont hajú Erzsébetet ábrázolja. Lenyűgöző az ebédlő is, fejedelmien megterített asztalával.

Háló- és lakószobákon át

A termek kialakítása rokokó stílusú, gazdag stukatúr, pompás cseh kristálycsillárok és porcelán cserépkályhák díszítik. A látogatók a privát szalonokat, lakó- és hálószobákat is látogathatják. A körséta csúcspontját a császárné torna- és öltözőszobája, valamint fürdőszobája jelenti. Sisi a leggyakrabban a tornaszobában tartózkodott. Itt kezdődött a napja reggel hat órakor a mindennapi fésülködési szertartással. Mai napig fennmaradtak a beépített tornaszerek, például a bordásfal, a nyújtó, és az ajtókeretre szerelt tornagyűrűk.

Császári Lakosztályok (Kaiserappartements)

Hofburg
1010 Vienna
  • Megjegyzések

    • Bejárat a Kaisertor

  • Nyitva tartás

    • Szeptember ...-ig Június
      Daily 10 a.m. to 5:30 p.m.
    • Július ...-ig Augusztus
      Daily 10 a.m. to 6 p.m.
    • Guided tour for children Szo. - V., 10:30 - 14:30
    • Guided tour for children ünnepnapokon, 10:30 - 14:30
  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes
    • Van lift
      • Ajtó 90 cm széles
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Különleges ajánlatok fogyatékkal élőknek

      Admission free for a person accompanying a blind visitor or a visitor in a wheelchair, provided
 that the accompanying person is included in the ID.

    • Megjegyzések

      Access to the exhibition rooms: elevator to the 1st floor, access to restaurant / café: 1 step.

      Number of steps to the first floor (Imperial Apartments&Sisi Museum): 72

Ajánlja ezt a cikket

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

A megadott adatokat és e-mail címeket nem tároljuk, és nem használjuk fel tovább.

Feladó
  • A E-mail kötelező mező.
  • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
  • E-Mail Adresse gültig
Címzettkötelező mező
  • A Név kötelező mező.
  • A E-mail kötelező mező.
  • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
  • E-Mail Adresse gültig

Tárgy: A www.wien.info ajánlata

  • A reCAPTCHA kötelező mező.
Értékelje a cikket
Értékelje a cikket

Visszajelzés a wien.info szerkesztőségének

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

1 hiba lépett fel. hiba lépett fel.

    Megszólításkötelező mező
    • A Megszólítás kötelező mező.
    • A Név kötelező mező.
    • A E-mail kötelező mező.
    • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
    • E-Mail Adresse gültig
    • A Üzenet kötelező mező.
    • A reCAPTCHA kötelező mező.

    Még többre támadt kedve?