A bécsi Ring
„Ez az én akaratom..." - ezekkel a szavakkal rendelte el Ferenc József császár 1857-ben a Ringstraße felépítését. A nemesek és nagypolgárok siettek lehetőleg pompás palotákat emelni e fényűző körút mentén. Az egykori magánházak közül még sok ma is megcsodálható (többnyire azonban csak kívülről). A stílus, amelyben az épületeket emelték, Ringstílus néven (a historizmus egyik kifejezésmódjaként) került be a történelembe. A stílusok pluralizmusa jellemzi: Az elmúlt korszakok számos építészeti formája köszön vissza.
A legfigyelemreméltóbb épületek azonban nem a paloták, hanem sokkal inkább az olyan nagy építmények, mint az Állami Operaház (neoreneszánsz stílusban), a Parlament, a Városháza (flamand gótika), a Várszínház (neobarokk), az Egyetem (neoreneszánsz), az Iparművészeti Múzeum, a bécsi tőzsde és a Votivkirche (Fogadalmi templom) (neogótika), amelyeket mind a 19. század második felében emeltek. Az idelátogatónak feltétlenül meg kell tekintenie a Művészettörténeti és a Természettörténeti Múzeumot, amelyeket neoreneszánsz stílusban építettek. Nemcsak nagyszabású művészeti és természeti kincseknek adnak otthont, hanem építészeti remekművek is.
Olyan építőmesterek nyomták rá bélyegüket a Ringre, mint Theophil von Hansen, Karl Freiherr von Hasenauer, Gottfried Semper, Heinrich von Ferstel vagy Friedrich von Schmidt. A Ringstílus építészetét a 19. század végén a bécsi szecesszió követte, amely elfordult a nyilvánosan bemutatott pompától és fényűzéstől.
