Központi temető, Borromei Szent Károly templom

Ön itt van:

Bécsi központi temető

Az 1874-ben megnyitott bécsi Központi temető nem csak végső nyugvóhely. Majdnem két négyzetkilométer nagyságú területével Európa második legnagyobb temetője. Ennek megfelelően párhuzamos világ tárul elénk, mely aligha lehetne változatosabb. A sírok lenyűgözőek – többek közt számtalan világhírű zenész díszsírkőve található itt, mint Johannes Brahms, Franz Schubert, Ludwig van Beethoven, vagy akár Falco és Udo Jürgens. A Karl Borromäus temetői templom Bécs egyik legszebb szecessziós temploma. Az árkádos kripták, a mauzóleumok és a bizarr látványt nyújtó emlékművek egyedi hangulatot keltenek, mely kissé félelmetes is lehet. Üdvözöljük Bécs e nagyon különleges helyszínén!

Paradicsom állatok számára

Viszont a bécsiek a Központi temetőt elsősorban mint városközeli üdülőhelyként becsülik. A temető egy igazi természeti paradicsom és tökéletes hosszabb sétákra. A Központi temető a dzsoggingolók közt szintén kedvelt. A biciklizés is megengedett. És egy kis szerencsével egészen különleges lakókkal találkozhatunk össze. Mert ha a bokrok között valami zörög, nem kell félni az előhalottaktól: A Központi temető őzeknek, mezei hörcsögöknek, mókusoknak, borzoknak, nyesteknek, vörös vércseknek és sok, sok más állatfajnak ad otthont. Az állatok ezt a környéket ugyanannyira becsülik mint a bécsiek.

A temető felkutatása kaputól kapuig

A városközpont felől az 1. kapun lépünk be. Itt található a régi zsidó temetőrész, buján zöldellő növényzet között meghúzódó sírokkal, ezek között számos építészetileg érdekes emlékmű, és neves zsidó személyiségek sírjai. Az 5b csoportban nyugszik többek között Arthur Schnitzler és Friedrich Torberg. A temetőfal mellett a látogatók a fő portálhoz (2. kapuhoz) jutnak el, amelyet Max Hegele emelt 1905-ben szecessziós stílusban.

A fő portálon át egyenesen előre a nagy kupolás zum heiligen Karl Borromäus temetői templomhoz jutunk, az út jobb és bal oldalán pedig (32a és 14a, valamint 32 c és 14c csoport) a világ talán legnagyobb díszsírhely együttese sorakozik. Itt nyugszik sok más személyiség mellett (a 32a csoportban:) Gluck, Beethoven, Schubert, Hugo Wolf, Johann Strauss, apa és fia, Lanner, Brahms, (a 32c csoportban:) Arnold Schönberg, Hans Moser, Robert Stolz, Theo Lingen és Curd Jürgens.


A politikától egészen a dzsesszig

Közvetlenül az emléktemplom előtt áll a kripta, amelyben az 1945 óta elhunyt szövetségi elnökök nyugszanak (Renner, Körner, Schärf, Jonas). Mozart tiszteletbeli síremléket kapott itt (32a csoport), mivel a sírja a St. Marx temetőben van. Joe Zawinul dzsessz-zongorista és Fritz Muliar színész mellett helyezték végső nyugalomra 2015 tavaszán Udo Jürgens énekes, zongorista és zeneszerző urnáját egy fehér márvány koncertzongorában (33g csoport).

A fő portállal rézsútosan szemben, a Simmeringer Hauptstraße másik oldalán áll a Clemens Holzmeister által 1922-ben megépített, nagyon sajátos architektúrájú krematórium. A temetőfal mentén (a villamos végállomása mellett) végighajtva jutunk el a 3. kapuhoz (mellékbejárat), a 4. kapuhoz (evangélikus temető), majd az 5. kapuhoz (új zsidó temetőrész, 1928 óta).

2014 októberétől a Központi temetőben kapott helyet a Temetkezési Múzeum is.

Infó & fiákeres körutak

A 2. kapunál szerezhető be a Központi temető és a díszsírhelyek pontos térképe, valamint az audio guide eszköz.
Az audio guide eszköz kölcsönzési díja: 6 € (érvényes fényképes igazolványt kell hátrahagyni)

A látogatók most a 2. kapunál az Oberlaa gyógyfürdő-cukrászdában is találhatnak egy infópontot, ahol térképeket szerezhetnek be, hogy elindulhassanak megkeresni a sírokat. A kávézó a temető nyitvatartási ideje alatt tart nyitva.

Bennfentes tipp: Fiákeres sétakocsizásra is van most lehetőség a Központi temető mellett. A 2. kapunál a fiáker állomás csütörtöktől vasárnapig 10 órától kb. 17 óráig üzemel. Az útvonalon elhaladunk sok jeles bécsi személyiség (Mozart, Schubert, Beethoven, Hans Moser, Falco, Adolf Loos, és sokan mások) díszsírhelye mellett, és megcsodálhatjuk a temető természeti szépségeit. A kis körutazás (30 perc) ára 65 €, a nagy körutazás (60 perc) ára 110 € fiákerenként (4 személy számára). A fiákerkörutakra április elejétől október végéig kerül sor. Az előzetes foglalás hétfőtől szerdáig lehetséges a +43-(0)699-181 540 22 telefonszámon, infó: www.fiaker-wulf.at

Központi Temető (Zentralfriedhof)

Simmeringer Hauptstraße 234
1110 Vienna
  • Nyitva tartás

    • 03 November ...-ig Vége Február
      • naponta, 08:00 - 17:00
    • Március
      • naponta, 07:00 - 18:00
    • Április ...-ig Szeptember
      • naponta, 07:00 - 19:00
    • Október ...-ig 02 November
      • naponta, 07:00 - 18:00
  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Megjegyzések

      Honorary tombs: Main Entrance (2nd Gate, access by car possible on the blue paths), free with ID. One can apply for the access card at the Infopoint (2nd Gate). Wheelchair-accessible restroom accessible with "Euro-Key" near Hall 3, in the cemetery church and at the cemetery office (ramp), gravel paths.

A templom nyitvatartási ideje:
Márciustól októberig: 8 - 17 óra között
Novembertől februárig: 8 - 16 óra között


Értékelje a cikket

Még többre támadt kedve?