A Musikverein
A világon sok millió zenebarát ismeri a bécsi Musikvereint a világ egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező koncertházaként, amelyben elsőrangú művészek vendégszerepelnek. A Karlsplatzon, a Ringstraße díszkörút közelében álló, görög templomra emlékeztető épületet Theophil Hansen 1870-ben építette historizáló stílusban, oszlopokkal, oromzattal, domborművekkel.
Aranyterem
A Musikverein nagyterme, amely Aranyteremként is ismeretes, pompázatos kialakításáról híres. A mennyezeten például Apollón és a múzsák nyűgözik le a tekintetet, az oszlopok antik nőalakokat ábrázolnak. A terem látványához hasonlóan a terem akusztikája is egyedülálló - az ottani hangélménynek nincsen párja a világon.
Az Aranyteremben rendezik meg minden évben a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét milliós nagyságrendű közönség számára, hiszen a koncertet a tévécsatornák világszerte közvetítik. A Musikverein az év többi 364 napján is csúcsszintű koncertek színhelye. Bécs legjobb zenekaraival: a Bécsi Filharmonikusokkal, a Bécsi Szimfonikusokkal és a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarával. Nemzetközi világsztárok is rendszeres vendégek itt; a zongoraművész Yuja Wang számára például a Musikverein elválaszthatatlan része Bécs zenei életének. A Bécsi Musikverein azonban már rég nem kizárólag a klasszikus zene temploma.
Üveg, fém, kő, fa
A Musikvereinben négy új terem található, amelyek meghitt hangulatukkal bűvölik el a közönséget. Itt igazán közel kerülhetünk az előadókhoz: A Kristályteremben, a Fémteremben, a Kőteremben és a Fateremben. A program fő hangsúlya a fiatal művészek bemutatásán van. Itt debütált például a már nemzetközileg is keresett szoprán, Anna Prohaska is a Kristályteremben.
A dzsessz éppúgy otthon van a Musikverein négy új termében, mint az élőszó – színészek, szerzők és zenészek olvasnak fel saját műveikből, mesélnek történeteket, vagy szólnak hozzá zenei témákhoz.
A fiatal közönség is szívesen tér be az új termekbe, ahol több mint 230 gyermek- és ifjúsági koncert buzdítja a fiatal nemzedéket a zene szeretetére.
Túra a Bécsi Musikvereinban
A vasárnap kivételével szinte minden nap megrendezett 45 perces vezetett túrák német és angol nyelven kínálnak lehetőséget arra, hogy a koncertprogramon kívül is megismerkedjenek a látogatók a Musikverein pompás épületével, érdekes tudnivalókkal és színes anekdotákkal.
A Musikverein mellett még legalább egy tucat további olyan rendezvényterem található Bécsben, amelyben ugyancsak kiváló a hangzásvilág. Itt ki kell emelnünk mindenekelőtt a Wiener Konzerthaus.
- Musikvereinsplatz 1, 1010 Wien
- tickets@musikverein.at
- http://www.musikverein.at
Nyitva tartás
The Box Office is open 9am-7pm (Monday-Friday) and 9am-1pm on Saturdays.
For all concerts organised by the Musikverein the Box Office opens one hour before the beginning of the performance (also on Saturday, Sunday and on public holidays).
Akadálymentesség
lépcsőmentes
via ramp, automatic sliding door (opens with button from the outside)
Rámpa 164 cm széles
Vakvezető kutya belépése engedélyezett
Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
Ring the bell by the entrance to the concert box office (Bösendorferstr. 12); the box office staff will come to assist with ticket purchases at the door.
Wheelchair-accessible elevator: to all floors. Brahms Hall: 6 wheelchair seats. Grand Hall: 2 wheelchair seats in orchestra, about 16 in balcony. Glass Hall/Magna Auditorium: 4 wheelchair seats.
Visit with seeing eye dog: please give notice in advance.