Beethoven Museum, interior shot, bust of Beethoven on pallets

Ön itt van:

Beethoven Bécsben

Beethoven, aki 1770-ben született Bonnban, 17 évesen járt először Bécsben, hogy Mozartnál tanulhasson. De alighogy megérkezett, már vissza is kellett utaznia édesanyja halálos ágyához. 22 évesen Joseph Haydn tanítványaként tért vissza Bécsbe - ekkorra Mozart már nem volt az élők sorában. Ez alkalommal végleg itt maradt: 35 évig, az 1827-ben bekövetkezett haláláig.

Új: Nagy Beethoven Múzeum

A 19. kerületben a heiligenstadti Probusgasse 6 szám alatt már létező Beethoven lakást 2017 novemberében a csupán 40 m²-es emlékhelyből nagy, 265 m²-nyi Beethoven Múzeummá bővítették.

A lenyűgöző, modern kiállítási útvonal 14 termen át halad. A bemutatott témakörökhöz tartozik a ház története, Beethoven átköltözése Bonnból Bécsbe, majd itt-tartózkodása - az akkoriban népszerű Heiligenstadt üdülőhelyen, a természet, a zeneszerzés, a pénzkereset, az akkori bemutatók gyakorlata, valamint a zeneszerző hagyatéka.

A kiállított tárgyak között például hallócsöveket láthatunk (egyfajta korai hallókészülékeket), valamint egy hangerősítő dobozt (amelyet a hanghullámok felerősítéséhez a zongorára kellett helyezni). Furcsaságokkal is találkozhatunk: a tojások a zeneszerző heves vérmérsékletét hivatottak jelképezni - a látogatóknak ezekkel kell dobálózni. Egy Liebig nevű cég 1875 után, hogy forgalmát növelje, húskivonat-termékeinek csomagolásába gyűjthető képeket mellékelt. A reklámfogás sikeres volt. A kiállított képsorozat Beethoven Fidelio című operájának tartalmát meséli el. Hallás-szimulátorok teszik lehetővé számunkra, hogy életszerűen megtapasztaljuk Beethoven hallóképességének csökkenését.

A 32 éves Beethoven ebben a házban fogalmazta meg mélységes elkeseredésében a „heiligenstadti végrendeletet”. Ezt a testvéreinek címzett, de soha el nem küldött levelet akkor írta, amikor közölték vele, hogy süketségére nincs gyógyír. Ugyanebben az időben a probusgassei lakásban jelentős műveken dolgozott, többek között a három Op. 31 zongoraszonátán, a Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriumon, és az Eroica szimfónián.

Beethoven, aki 1770-ben született Bonnban, 17 évesen járt először Bécsben, hogy Mozartnál tanulhasson. De alighogy megérkezett, már vissza is kellett utaznia édesanyja halálos ágyához. 22 évesen Joseph Haydn tanítványaként tért vissza Bécsbe - ekkorra Mozart már nem volt az élők sorában. Ez alkalommal végleg itt maradt: 35 évig, az 1827-ben bekövetkezett haláláig.

Az akkoriban messze a városfalon kívül fekvő Heiligenstadt napjainkban a takaros 19. kerület (Döbling) része. Csak néhány lépésnyire található a Mayer am Pfarrplatz kiskocsma, egy hangulatos házban, amelyben Beethoven 1817-ben rövid ideig lakott. Itt kiváló bécsi bort szolgálnak fel. Egy további tipp: Az Eroicagassen felfelé tízpercnyire egy út halad a patak mentén - ez a mester által gyakran látogatott Beethovengang.

Eredeti bécsi lakások

Beethoven rajongói a Beethoven Múzeum mellett Bécsben Beethoven további két eredeti állapotban megőrzött lakását is megtekinthetik. Ezek ma emlékhelyek, amelyek számos személyes tárgyat őriznek, és zenés hallás-szimulátoraik is vannak (kérjük, vegye figyelembe a nyitvatartási időket!):

A tulajdonosáról elnevezett, Bécs központjában található Pasqualati házban Beethoven több alkalommal is lakott 1804 és 1815 között. A zeneszerző itt dolgozott a Fidelio című operán, és olyan zongoradarabokon, mint az ismert Für Elise. A negyedik emeleti lakás ablakából grandiózus a kilátás a Ringstraßera és az egyetemre.

Még többre támadt kedve?

Beethoven Bécs sok különböző helyszínén ünnepelte diadalmas ősbemutatóit: az Osztrák Színházmúzeum Eroica termében, a Spanyol Udvari Lovasiskola nagy Redoute termében, és az Osztrák Tudományos Akadémia dísztermében. A Theater an der Wien színpadán került sor a Fidelio premierjére, és Beethoven egy ideig ott is lakott.

A Wiener Konzerthaus épületével szemközti Beethoven parkban Beethoven két különböző bronzba öntött ábrázolásával is találkozhatunk: az 1880-ban emelt szoborral, amely Caspar Zumbusch munkája, és a színes, korszerű emlékművel, amelyet Markus Lüpertz alkotott 2017-ben.

Természetesen Bécs hangmúzeuma, a Haus der Musik is részletesen bemutatja Beethovent. A bécsi mesterek emeletén egy egész termet szenteltek neki, ahol kitérnek 67 Bécsen belüli lakóhelyváltására is.

Martin Haselböck és a Bécsi Akadémia zenekar RESOUND BEETHOVEN koncertsorozata igazi zenei különlegesség: a zenészek Beethoven zenéjét korának hangszerein játsszák, azonos számú zenésszel, és ugyanazokban a termekben, amelyekben a zeneszerző maga mutatta be szerzeményeit.

A Secession épületében van kiállítva Gustav Klimt Beethoven-fríze. A Bécsi Központi Temetőben híres személyiségek szomszédságában áll Beethoven díszsírhelye.

Beethoven Múzeum (Beethoven Museum)

Probusgasse 6
1190 Vienna
  • Vienna City Card

    • Kedvezőbb a Vienna City Card-val: -30%

      Additional information on the offer:

      Standard ticket price: 8€ / Available on site and at ticket.viennacitycard.at

  • Árak

    • Free admission on first Sunday of the month
  • Nyitva tartás

    • K. - V., 10:00 - 17:00
    • Exceptions/opening hours: 24/12 & 31/12: 10 am - 1 pm. Closed: 1/1, 1/5, 25/12 and pub. hols., if they fall on Mon.

  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
    • Megjegyzések

      Patio and exhibition areas: no steps; ticket/shop area 2 steps, restrooms 2 steps. The various exhibition rooms can be reached via several steps. Seating on the patio and by individual exhibits in the exhibition rooms.

Beethoven Pasqualati ház (Beethoven Pasqualatihaus)

Mölker Bastei 8
1010 Vienna
  • Árak

    • 1st Sunday of the month: Free admission
  • Nyitva tartás

    • P. - V., 10:00 - 17:00
    • Closed: January 1, May 1, December 25

  • Akadálymentesség

    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
    • Megjegyzések

      Apartment only accessible via steps.

Haus der Musik (Haus der Musik) A zene háza

Seilerstätte 30
1010 Vienna
  • Vienna City Card

    • Kedvezőbb a Vienna City Card-val: -24%

      Additional information on the offer:

      Standard ticket price: 17€ / reduced ticket price: 13€

      Available on site and at ticket.viennacitycard.at

  • Nyitva tartás

    • naponta, 10:00 - 22:00
    • 24.12. 10a.m. - 6 p.m., 23.03. 10a.m. - 6p.m. (5p.m. last admission)

  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • lépcsőmentes (Automatikus tolóajtó )
    • Mellékbejárat
      • lépcsőmentes
    • Van lift
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
      • Mozgássérült WC, akadálymentesített hozzáféréssel.
    • Különleges ajánlatok fogyatékkal élőknek

      Tours in sign language on request, as well as tours for blind and visually impaired people.

    • Megjegyzések

      Access to all exhibition rooms and café: no steps (via elevator).

Értékelje a cikket

Még többre támadt kedve?