Károly templom

Ön itt van:

Károly templom

A Karlskirche Johann Bernhard Fischer von Erlach barokk sztárépítész utolsó nagyszabású munkája. A templomot VI. Károly császár egy pestisjárvány alatt tett fogadalma kapcsán emelték, a munkálatok 1739-ben értek véget. A templomot a névadó patrónusának, Borromei Szent Károly Habsburg császár emlékének szentelték. Életét és munkásságát a bejárati portál melletti két óriás (47 méteres) oszlop mutatja be. A kupola részletgazdag freskóit Johannes Michael Rottmayr festette, a szemünk elé tárul 1.250 m²-nyi színpompás, pazar freskó.

Belterében a márványos megjelenés dominál, vöröses és aranyszínű hangsúlyokkal, a gazdag díszítésű főoltár ugyancsak Fischer von Erlach építész alkotása. Az előcsarnokban a templom egy makettje látható, 2,48 méter magas, amely a templom belterét is, markáns homlokzatát is részlethűen ábrázolja. Az orgonagalérián át a látogatók a külső erkélyre léphetnek, amely közvetlenül a bejárati portál fölött helyezkedik el. Onnan pazar kilátás nyílik a Karlsplatzra, a Resselparkra, a Musikverein épületére, valamint a Bécsi Műszaki Egyetemre. A kicsi, de előkelő Museo Borromeo, amelyet kincstárnak is neveznek, tárlatán szakrális kiállítási tárgyakat mutat be, például a névadó patrónus történelmi értékű utazási ruházatát.

A Karlskirche előtt rendszeresen tartanak rendezvényeket, ilyen például a Popfest, az Art Adventmarkt művészeti adventi vásár, vagy számos más nyilvános szabadtéri rendezvény. Nyaranta a vízzel töltött kút, amelyben a templom lélegzetelállító tükörképe látható, közkedvelt szociális találkozóhelynek számít. Egy ötlet a klasszikusokat kedvelők számára: A Karlskircheben rendszerint csendül fel templomi koncert – például Mozart Requieme, vagy Vivaldi Négy évszaka. Az adventi időszakban hangulatos gospel dallamok töltik meg a szakrális épületet. Az akusztika fantasztikus.

Károly templom (Karlskirche)

Karlsplatz
1040 Vienna
  • Vienna City Card

    • Kedvezőbb a Vienna City Card-val: -21%

      Additional information on the offer: Visit of the church including Church model, Panoramic terrace, Treasury and Organ / Regular price 9,50€ / Savings: 2€

  • Nyitva tartás

    • H. - Szo., 09:00 - 18:00
    • ünnepnapokon - V., 11:00 - 19:00
    • utolsó liftes kupolalátogatás 17.30-kor

  • Akadálymentesség

    • Főbejárat
      • 14 Lépcső (300 cm széles)
        Heavy wooden door
    • Mellékbejárat
      • (Automatikus tolóajtó 0 cm széles)
        Heavy wooden door
    • További információk
      • Vakvezető kutya belépése engedélyezett
    • Különleges ajánlatok fogyatékkal élőknek

      Visitors with ID for persons with special needs: free entry.

    • Megjegyzések

      Interior: 11 steps. Ask staff for assistance.


Ajánlja ezt a cikket

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

A megadott adatokat és e-mail címeket nem tároljuk, és nem használjuk fel tovább.

Feladó
  • A E-mail kötelező mező.
  • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
  • E-Mail Adresse gültig
Címzettkötelező mező
  • A Név kötelező mező.
  • A E-mail kötelező mező.
  • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
  • E-Mail Adresse gültig

Tárgy: A www.wien.info ajánlata

  • A reCAPTCHA kötelező mező.
Értékelje a cikket
Értékelje a cikket

Visszajelzés a wien.info szerkesztőségének

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

1 hiba lépett fel. hiba lépett fel.

    Megszólításkötelező mező
    • A Megszólítás kötelező mező.
    • A Név kötelező mező.
    • A E-mail kötelező mező.
    • Kérjük, írjon be egy érvényes e-mail címet.
    • E-Mail Adresse gültig
    • A Üzenet kötelező mező.
    • A reCAPTCHA kötelező mező.

    Még többre támadt kedve?